| ||||||||
![]() | HírekNem üzemel a városi korcsolyapályaMűszaki probléma miatt vasárnap óta nem üzemel a városi korcsolyapálya. Amint azt a polgármesteri hivatal sajtófelelősétől, Bálint Attilától megtudtuk: a szakemberek dolgoznak a probléma megoldásán, ám ha hétvégéig nem sikerül orvosolni azt, akkor lehetséges, hogy véglegesen bezárják a városi korcsolyapályát az idei szezonra. Éves erdélyi magyar eseménynaptár készült Elkészült az erdélyi és csángóföldi magyar eseménynaptár, amelyben napi bontásban olvasható több mint 1500, 2012-ben már lezajlott vagy a következő hónapokban sorra kerülő rendezvény megnevezése, helyszíne, szervező intézménye és programfelelőse. Múzeumot rendeznének be a Békási szorosnál Egy régi közlekedési alagútban terveznek múzeumot kialakítani. Körülbelül hat éve helyezték használaton kívül a Gyilkos-tótól a Békási-szoros irányába vezető úton lévő régi közlekedési alagutat. A múlt század elején a hegy gyomrába vájt átjárónak a jövőben ismét rendeltetése lesz, de nem a közlekedést, hanem a kultúrát szolgálja majd. Idén 17-dik alkalommal szervezik meg a Hóhányó Olimpiát Idén is megszervezi immáron 17-dik alkalommal a hagyományossá vált Hóhányó Olimpiát az Udvarhelyi Fiatal Fórum, közösen a Temesvári Magyar Diákszervezettel és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségével a Madarasi Hargitán. Mesék -címmel szerveznek előadást az Udvarhelyi anyák Levelezőlista tagjai Mesék -címmel szerveznek előadást városunkban az Udvarhelyianyák Levelezőlista tagjai. Az eseményre március 1-én, csütörtökön kerül sor, amely keretében a mesék hatásáról hallgathatnak előadást az érdeklődők, és kaphatnak választ mindazokra a kérdésekre, hogy mikor, mit és hogyan kell a különböző korosztályú gyerekeknek olvasni. Rekord-számú turista a hegyekben Rekord-számú turista volt a hegyekben az elmúlt hétvégén. Ezek voltak a legzsúfoltabb napok a téli ünnepek után, tájékoztatott a Régiófejlesztési és Turisztikai Minisztérium. A legzsúfoltabb üdülőtelepek rangsorát Brassópojána vezeti, majd Predeal következik és Straja áll a harmadik helyen. Csak kijelölt helyeken lehet piknikezni Hamarosan csak kijelölt helyeken lehet piknikezni. Az erre vonatkozó törvényt tegnap fogadta el a képviselőház. A jogszabály célja, hogy védjék a természetet a turistáktól. E szerint az önkormányzatok illetve a parkok, erdők kezelői kell kialakítsák a piknikező helyeket a turistáknak, és ezeket a helyszíneket táblákkal kell megjelölni. László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke László Noémi József Attila díjas költőt, műfordítót választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Ötödször tartanak olvasói maratont Wass Albert műveiből Wass Albert tisztelői immár ötödik alkalommal szervezik meg a 25 órán át tartó felolvasást az erdélyi író műveiből. A olvasói maraton péntek délután kezdődik. Udvarhelyen is fellépnek az X-Faktor sztárjai Erdélyi körútra indulnak az X-Faktor 2011 magyarországi zenei tehetségkutató döntősei. Február 28 és március 4 között egy erdélyi koncertkörút keretében Székelyudvarhelyen is fellépnek. Ne számoljanak áfát külföldi turisták után? Áfamentesítést rendelne a külföldi turisták után az idegenforgalmi tárca új vezetője. Mustármag – Kulcsár-Székely Attila jótékonysági estje a türi magyarokért Csíkszeredában Fotókiállítással egybekötött karitatív előadást szervez az Erdély.ma és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, ezzel az eseménnyel csatlakozva az Erdélyi Magyar Televízió akciójához, amelyet a Balázsfalva mellett fekvő Tür nevű szórványmagyar falu plébánosa, Kémenes Lóránt indított útjára, és amely az ottani, az államtól használhatatlan állapotban visszakapott Magyar ház felújítását tűzte ki célul. Közeleg a Föld órája 2012. március 31-én, szombat este fél kilenckor ismét megrendezésre kerül a Föld órája, a WWF által életre hívott, a klímaváltozás elleni nemzetközi esemény. A még hátralévő 46 nap sem telhet el azonban tétlenül az elkötelezett környezetvédők számára, így ma, Valentin-napon bejelentésre kerül egy egyedülállónak számító kezdeményezés. Elsősorban a közösségi oldalakat (Facebook, Twitter, Tumblr, Flickr, YouTube és Google+) megcélozva fogják feltenni a szervezők a következő kérdést: Mire lennél hajlandó bolygónk megmentéséért? Másfél méteres hóréteg a Madarasi-Hargita sípályáin Jók a síelés feltételei a székelyföldi Hargita megye legtöbb sípályáján. Van ahol az egy métert is meghaladja a hóréteg vastagsága. Jelentkezni lehet a Hargita Megyei Képzőművészek Éves Tárlatára A Hargita Megyei Kulturális Központ valamint Hargita Megye Tanácsa 2012-ben is megszervezi a Hargita Megyei Képzőművészek Éves Tárlatát, amelyre március 23-ig lehet jelentkezni, és benevezni az alkotásokat. Székelyföldön csökken a magyarországi, nő a romániai turisták száma Székelyföldön folyamatosan csökken a magyarországi, és nő a dél-romániai turisták száma – mondta Daragus Attila, a romániai Falusi Turizmus Szövetség alelnöke az MTI-nek kedden. Több ezerrel nőtt a turisták száma Hargita megyében az elmúlt év során Egy év alatt 7500 látogatóval nőtt Hargita megye idegenforgalma, amelyhez nagyban hozzájárultak a megyei tanács turisztikai programjában megvalósított tevékenységek is. Éppen ezért idén is 200 ezer lejes keretből támogatja Hargita Megye Tanácsa a megye területén turisztikai tevékenységet folytató szervezeteket, egyesületeket, alapítványokat és egyházakat. Legyen ismét székelyföldi az Év Fája Európában! Az Európai Év Fája versenyben lehet szavazni a köpeci szilre, mely 2011-ben megnyerte a hazai vetélkedőt. Az Európai Év Fája versenyben hét ország azon fái vesznek részt, melyek saját hazájukban a közönség segítségének köszönhetően elnyerték az országos Év Fája címet. A bolgár, cseh, francia, lengyel, magyar, román és szlovák fákra február 1-től 29-ig lehet szavazni. A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány új pályázati kiírása A Közösségi Alapítvány Ön dönt programjának első pályázati kiírása a civil szervezetek döntése alapján témájában nem változik. Ez azt jelenti, hogy a civil szervezetek ez alkalommal is olyan eszköz- és anyagbeszerzésre pályázhatnak, mely révén közösségi tevékenységük hatékonyabbá és eredményesebbé válik. Építészeti kiállítás nyílt Udvarhelyen Február 3-án 18 órakor kortárs építészeti kiállítás nyílik a Művelődési Házban. A Magyar portugál építészeti párhuzamok című építészeti kiállítás február 24-ig lesz látogatható. Kilátót építenek az erdélyi parajdi sóbányában Kilátót építenek a székelyföldi parajdi sóbányában, ahonnan a látogatók megtekinthetnek egy több mint kétszáz éve használaton kívül lévő tárnát. Ebben a ma már elhagyott bányában legutóbb az 1800-as években termeltek ki sót. Darabonttallér Székelyudvarhelyen A székelyudvarhelyi Tourinfo irodában előreláthatóan pünkösdtől lehet majd beszerezni a 17. századi mintára készített darabonttallérokat. A tallér a Magyarországon használatos Turizmus Kártyához hasonlóan nem fizetőeszközként lesz használható, hanem felmutatásával a turisták különböző kedvezményekben részesülhetnek a kijelölt helyeken. Hargita megye tulajdonába került a homoródi tábor Átadja a homoródi tábort Hargita Megye Tanácsának az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság. A diáktáborok decentralizációjában újabb előrelépést jelentő döntés értelmében a homoródi ifjúsági tábor 13 villája kerül át a megyei tanács tulajdonába, köztük a nemrég felújított 6-os villa, amely az egyik legfontosabb ifjúsági rendezvényeknek helyet adó épület Hargita megyében. Működik a Téli Parancsnokság November elsejétől megkezdte működését a Téli Parancsnokság, amelynek feladata a szállítás és a közszállítás zavartalan biztosítása. A parancsnokság március 31-éig működik. Nőtt a parajdi sóbányába látogató turisták száma Sebestyén József bányaigazgató elmondta: tavaly 416 ezer személy ereszkedett le a bányába, mintegy 50-ezerrel több, mint 2010-ben. A szállodásoknak fel kell iratkozniuk egy rendszerbe A szállodáknak és a panzióknak kötelező módon csatlakozniuk kell egy turisták nyilvántartását szolgáló rendszerhez, amelynek köszönhetően bármikor kideríthető, kinek hol a szállása, ellenkező esetben 20 000 lejig terjedő bírságot róhatnak ki rájuk, derül ki egy kormányhatározat-tervezetből. Sok a feketén elszállásolt turista A feketén elszállásolt turisták miatt az üdülőtelepek nagyon zsúfoltak voltak ünnepekkor. Elena Udrea régiófejlesztési és turisztikai miniszter szerdán kijelentette: a hivatalos adatok a szállodák 83%-os foglaltságáról szólnak a téli ünnepek idején, ám a panziókban feketén elszállásolt turisták miatt az üdülőtelepek sokkal zsúfoltabbak voltak. Meghiúsulni látszik a gyilkostói sípályaterv Természetvédelmi szempontból súlyos negatív hatásai lennének a Cohárdra tervezett sípályarendszernek – derül ki abból a hatástanulmányból, melyet egy marosvásárhelyi szakcég végzett Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának megbízásából. A hatástanulmány környezeti jelentésébe foglaltakkal a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park Tudományos Tanácsa is egyetért, így vélhetően nem épülhet meg a tervezett területen a síparadicsom. Nőtt Udvarhely turisztikai bevétele Három százalékról egyre csökkent a turisztikai illeték értéke Székelyudvarhelyen. Közel százezer lej folyt be a székelyudvarhelyi városi kasszába a múlt évben idelátogató turisták által befizetett szállásárakra kivetett adóból. Két év alatt majdnem megduplázódott ez az adóbevétel. A szállásadók által befizetendő illeték értéke idéntől harmadára csökken. Rovásírásos Biblia jelent meg Rovásírással jelent meg az Újszövetség a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Rovás Alapítvány együttműködésében; a kötetet kedden mutatják be. Rovásírással korábban kiadták már Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét és egy népszerű mesekönyvet. Turistacsalogató kilátó Farkaslakán Nyáron még nem volt rá engedély, ma már mégis áll a 23 méteres Krisztus Kilátó Farkaslaka határában. A Gordon-tetőn lévő szobor megépítését a Hargita Megyet Tanács Főépítészi Hivatala megtiltotta, ám azóta a terület Farkaslaka községhez került, mint beltelek. A Jézus szíve kilátó jól látható a 13A országútról is. Felkerült a magyar táncház módszer az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága Bali szigeti ülésén magyar idő szerint november 25-én reggel hozta meg a kedvező döntést. Készül a rovásírásos Székelyföldi Legendárium Folynak az előkészületek a Székelyföldi Legendárium megjelenése érdekében, amely több mint 140 mondát és legendát tartalmaz majd, és rovásírásos formában is megjelenik. Bővül a Székely termék lista Huszonnégy székelyföldi termelő használhatja immár a Székely termék védjegyet. A legutóbbi bővítés október elején történt, amikor újabb nyolc termelőt – köztük öt háromszékit – érdemesítettek az egyre rangosabb besorolásra. Turisztikai információs központ nyílt Máréfalván Székelyföldön egyedülálló turisztikai információs központot avattak Máréfalva központjában, az Emlékezés parkja szomszédságában október 18-án délután. Kalandpark épül Bálványosfürdőn A budapesti Kalandpark Építés Kft. nyolc szakembere augusztus 7-én kezdett hozzá a négycsillagos Grand Hotel Bálványos közelében a régió harmadik kalandparkjának megépítéséhez a Hegedüs Ferenc és Szarvadi T. Loránd által megvásárolt fenyőerdőben. A világörökség részévé válhat a csíksomlyói búcsú A világörökség státusz elnyerésére terjesztik fel a csíksomlyói búcsút – döntött tegnap a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség Bizottság. Gyümölcsfeldolgozót terveznek Farcádra A Farkaslakán tavaly megépült gyümölcsfeldolgozó után, idén Farcádon készül el egy újabb épület, ahol a község lakói értékesíthetik gyümölcseiket. Termálvízforrást találtak Szentegyházán Több mint 35 Celsius-fokos termálvizet találtak Szentegyházán. A próbafúrást megrendelő szentegyházai vállalkozó strandot építene az új forrásra. Pályázatokból fejlődik a székelyföldi idegenforgalom Akár évtizedekre is megalapozhatja Székelyföld turizmusát és az ágazat továbbfejlesztését az a projekt, amelynek megvalósítására jelentős európai és kormányzati pénzt nyert a székelyudvarhelyi Visus Kulturális Egyesület. A falusi turizmus kétszer annyi turistát vonzana A következő 2-3 évben kétszer több külföldi keresné fel Romániát, mint most (1,3 millió), ha továbbra is a hegyvidék, a Delta, a kolostorok és a falusi élet népszerűsítésére összpontosít, állítja Taleb Rifai, a Turisztikai Világszervezet (TVSZ) főtitkára. |
| ||||||
| Magyar | Romana | English | Deutsch | ||||||||